Láttuk eddig a két testvér gondolkodásán keresztül, hogy az ember saját elveszettsége (önigazsága) fogságában él. Hiszen a fiatalabb maga erejéből nem léphetné át az ünnepség küszöbét, s az idősebb fiút is saját önigazsága zár ki a lakomából. Mindketten elveszett állapotban vannak. A kisebbik és a nagyobbik is igyekezne, de figyeljük csak: mennyire más számukra a megváltás. Elgondolkodtató! A megváltás fogalma számukra nincs szimbiózisban a kegyelemmel! Nem következik egyik a másikból. A munkában, az önállóságban hisznek. Hogyan lehet ebből kiszabadulni? Hogyan változik meg ehhez a szív?

Először is az Atya kezdeményező szeretetére van szükségünk. Ezt fejezi ki, ahogy gyermeke elé megy és fogadást szervez, illetve invitálja másik fiát a lakomára.

Szeretetével várja az egyiket és szeretetével bátorítja a másikat. Számonkérésnek, raportnak semmi nyoma.

Kiszalad a kisebbik elé, és letaglózza, mielőtt belefoghatna jól begyakorolt vallomásába. Nem a fiú bűnbánata váltja ki az apa szeretetét, hanem fordítva: az apa szeretetének bőkezű, tékozló kifejeződése könnyíti meg a fiú számára, hogy ő is kifejezhesse bűnbánatát. (És döbbent rá: nem az örökséget tékozolta el, hanem az időt, amit az apa szeretetével tölthetett volna ki.)

Az apa a mérges, neheztelő nagyobbik fia elé is kimegy, könyörögve, hogy az menjen be az ünnepre. Ez a kép kifejezi, hogy Isten kezdeményező kegyelmére még a vallásos embernek is szüksége van, mert enélkül ő is elveszett; és azt is megmutatja, hogy van remény, még a farizeusoknak is. Jézus azokhoz a vallási vezetőkhöz beszél, akik át fogják adni őt a római hatóságnak, hogy végezzék ki. Ennek ellenére az idősebb fiú nem kárhoztatásban részesül, hanem könyörületes szeretetben, hogy elfordulhasson haragjától és önigazultságától. Jézus halálos ellenségeit védelmezi szeretetével. (Más helyen kifejezve: Uram, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit tesznek!)

Istent akkor találjuk meg, ha előbb ő keres bennünket, de ne feledjük: ez nagyon sokféle módon történhet. (Néha hirtelen, drámai módon ugrik a nyakunkba – mint a kisebbik fiú esetében is tette, és vált érzékelhetővé elsöprő szeretete; és néha csendesen, türelmesen „vitatkozik” velünk – lásd nagyobbik fiúval, még akkor is, ha elfordul tőle.)

Honnan tudhatjuk, hogy jelen van az életünkben? Ha érezni kezdjük elveszettségünket, és ki akarunk ebből lépni, akkor vesszük észre, hogy ezt a vágyat nem magunknak köszönhetjük. Már az, hogy a folyamat elindult, mutatja, hogy Isten mellettünk áll.

Nem elég tehát a bűnlajstrom, a listák, a bűnvallás, mert látjuk, hogy az idősebb fiún az nem segít. A bűnvallása nem változtatta meg. Nézzük csak: inkább ezek megkeményítették, túlzottan magabiztossá tették, hisz a törvény megsértése nem nyomta teherként. S bár bánkódnak a farizeusok, büntetést is szabnak ki magukra, de a farizeusi bűnbánat nem megy elég mélyre. Mi az igazi baj? Az idősebb fiút jótettei fölött érzett büszkesége tartotta távol az üdvösség ünnepétől, nem a rossz cselekedetei fölötti bánkódás. Az önigazultság az ő fő baja, az, hogy erkölcsi kiválóságával akarja sakkban tartani Istent és a környezetét, kicsikarni tőlük az ellenszolgáltatást. Az ő baja az emésztő bizonytalanság. Önértékelését eredményekre és teljesítményre alapozza, és mindig le kell nyomnia másokat ahhoz, hogy nagynak érezhesse magát. Ő bizony nem édesapja szavára menne be, de olyan helyre sem, ahol közösséget kell vállalnia a testvérével. Az ünneplésben való részvételem tőled függetlenül jár apám! De ahogy te gondolsz a meghívásra, abból én nem kérek!

Mit tegyünk, hogy üdvözülhessünk? Pusztán bűnbánattal idősebb testvérek maradunk – ennél tovább kell lépni. Hogy valóban keresztyénné váljunk, meg kell bánnunk jó cselekedeteink mozgatórugóit is. A farizeus csak a rosszat (a törvénysértést) bánja meg, a keresztyén azt is, ami bizonyos jóságának a gyökere. Meg kell tanulnunk megbánni azt a bűnt, amely minden bűnünk és bizonyos jóságunk mögött van: azt, hogy mi akartunk saját urunk és megváltónk lenni; végső reményüket és bizalmukat nem Istenbe helyeztük; jó és rossz cselekedeteinkkel egyaránt őt akartuk kicselezni, irányítani.