Az eddig olvasottak többek között azt szerették volna bemutatni, hogy az idősebbik fiú a farizeusokat szimbolizálja azzal, hogy a tökéletes életvitelt ismerhettük meg benne, mint farizeusi erényt. De Jézus gondolkozása szerint ebben is számtalan veszély van...

Jézus nem választja szét a világot erkölcsös jó fiúkra, és erkölcstelen rosszakra. Rámutat arra, hogy mindenkinek van önmegváltó terve: erről árulkodik mind a két fiú gondolkodása. Azért úgy gondolkodnak, mert hisznek és biztosak benne, hogy az ad számukra megoldást és boldogságot.

Jézus üzenete, az evangélium maga egy egészen újfajta lelkiséget közvetít. A jézusi evangélium nem választás két pólus között, hanem azt mondja: amíg ti választotok (pl. értékrendet), majd ítélkeztek, én pedig eközben azt mondom, hogy mindenki eltévedt.

Ezzel szemben az idősebb és a fiatalabb fiú is két csoportra osztja az embereket. A báty azt mondja: vannak az ők és vannak a mi. Az ők a tiszteletlen újítók (pl. az öcsém), a mi  pedig az abszolút példa (a farizeusság). Az ifjabb úgy vélekedik: a bátyám bigott, én képviselem a haladást és a nyitottságot.

Lk 18,14 szerint, aki felmagasztalja magát megaláztatik, és aki megalázza magát felmagasztaltatik. Azok az emberek, akik bevallják, hogy híjával vannak a jóságnak és a nyitottságnak, közelebb kerülnek Istenhez, akik pedig meggyőződéssel vallják, hogy bennük mindez megvan, melyet a makulátlan erkölcsösségükkel is igyekeznek alátámasztani, ők bizony távolodnak az atyai háztól.

Egy napilap föltette a következő kérdést: Mi a baj a világgal? Egy hívő író a következő választ adta: Én! Nos, ő ráérzett a példázat által hirdetett jézusi üzenetre: míg az emberek egymásra mutogatnak, addig Jézus mindenkire rámutat.

Az a veszélyes, hogy bár mindketten hátat fordítottak édesapjuknak, a kisebbik látta magát, az idősebb egyáltalán nem. Sőt, utóbbi megharagudott. Duplán is hátat fordított: munkájával és válaszával.

Tehát az idősebbik fiú megharagudott. Szavaiból árad a sértettség. Ha nem úgy mennek a dolgok, abból harag lesz, az sértettséget szül. Márpedig ő nem ehhez az apai reakcióhoz szokott! Ő az ügyeletes jó gyerek. S mi az, hogy elmarad az ajándék? A jó cselekvés összeforrt a kiszámíthatósággal. Nem ismert mást! Természetes volt. Zsigereiben volt benne. Úgy érzem, hogy ez kor szerinti reakció volt. De mi történik, ha nem így alakulnak a dolgok? Nem ezt érdemlem! Mi az, hogy más az eredménye? A kiszámíthatatlanság félelmet szül. Még nem jutott el addig, hogy az ember gondolatai nem Isten gondolatai. Az idősebb a viharos tengeren tartózkodik. Fél. Most mi lesz? Mégsem ura életének.

Az ilyen típusú ember azért képtelen feldolgozni a „szenvedést”, mert erkölcsössége eredménycentrikus. Nem azért törekszik a jóságra, mert örömét leli a jó cselekedetben, hanem számító módon a környezete irányítására törekszik.

Timothy Keller idéz egy tanulságos történetet az eredményorientált önzőség és a szeretetből fakadó hűség különbségre: „Egy nap Jézus így szólt a tanítványaihoz: „Szeretném, ha hoznátok nekem egy követ.” A tanítványok elkezdtek keresgélni. A praktikus gondolkozású Péter a lehető legkisebb követ választotta. Végül is Jézus nem mondta meg, milyen méretű követ kér, gondolta. Úgyhogy berakott a zsebébe egy kavicsot. Jézus ekkor azt mondta: „Kövessetek engem!” Elindultak. Dél körül Jézus mindenkit leültetett. Keze egyetlen intésére minden kő kenyérré vált. „Ebédeljünk” - mondta. Péter pillanatok alatt megette a kenyerét. Később Jézus megint kért egy követ a tanítványoktól. Péter megint próbált ravasz lenni. Keresett egy kisebb fajta sziklát, és a hátára vette. Nehéz volt, alig tudott lépni vele. „Legyen már vacsora” -  mondta Jézusnak, de Jézus így szólt: „Kövessetek engem!” Útnak indultak. Péter alig bírta tartani a többiekkel a lépést. Vacsoraidőben Jézus egy folyóhoz vezette őket. „Most mindenki dobja be a követ!” - mondta. Bedobták. Aztán így szólt: „Kövessetek engem!” És elindult. Péterék döbbenten nézték. Jézus sóhajtott. „Emlékeztek, mit mondtam? Kinek kértem azt a követ?”

A számító gondolkodás felsőbbrendűség-érzést szül. Ezt árulja el a nagyobbik fiú kijelentése: - EZ a fiad! Ez...

A számító gondolkodás azért is veszélyes, mert ebben benne van a hasonlítgatás (pl. számítok valamire, számolok valamivel, a jól elvégzett munkám eredményeként), s ezzel meggyőződöm saját magam fontosságáról.

Ebből nő ki az osztálytudat, a rasszizmus, s a vallásháború.

Az idősebb fiúnak szüksége van egy lesajnált, gyengébb, hűtlen testvérre, hogy igaza legyen, hogy önigazolást kapjon, hogy fenn tudja tartani a magáról a jó cselekedetek által kialakított/kialakult képet. Ám amikor az öccse önkritikát gyakorol, összezavarodik.

Nincs benne bocsánat. S ez arról árulkodik, hogy ő (még) nem kapta/kaphatta meg – az Atya elé járulás hiánya miatt, tehát még ő is távol van az atyai háztól, noha ennek közeli fizikai valósága megkérdőjelezhetetlen.

Folytatjuk...