Jézus tékozló fiakról mondott példázata elmélyíti a bűnről alkotott elképzelésünket. A legtöbb ember azt gondolja, hogy az a bűn, ha megszegjük Isten törvényeit. Ám Jézus definíciója ennél jóval sokrétűbb.

Flannery O'Connor amerikai regényíró Csalhatatlan vér című kisregényében így jellemzi egyik szereplőjét: a lelke mélyén réges-rég ott volt szavak nélkül is a meggyőződés, hogy Jézustól csak akkor szabadulhat, ha a bűnt is messzire elkerüli. Ez egy elgondolkodtató meglátás. El lehet távolodni Jézustól, a Megváltótól úgy, hogy betartjuk az összes erkölcsi előírást. És aki így tesz, annak vannak jogai, „annak Isten köteles felelni az imádságaira, jó életet biztosítani neki, valamint belépőjegyet a mennybe. Nincs szükség megváltóra, aki ingyen kegyelemből bocsát meg, mert az ilyen ember önmaga megváltója.” (Timothy Keller) Ez a hozzáállás, gondolkodás az idősebb fiúé. Miért haragszik az édesapjára? Neki joga van a családi vagyon fölött rendelkezni. Ez a vallásos emberek világában úgy mutatkozik meg, hogy a vallásos emberek azért élnek erkölcsösen, hogy adóssá (elkötelezettjükké) tegyék Istent. Mindez rámutat arra, hogy a vallásos ember minden kegyességi és morális igényessége ellenére, ezzel a gondolkodással, mentalitással mégiscsak Isten uralma ellen lázad. S ez befolyásolja a vallásos ember Jézus Krisztus-képét, ugyanis ha úgy tekint Istenre, mint akinek meg kell áldania, mert olyan keményen dolgozott, akkor Jézus csupán példaképe, és nem megváltója. Szóval haraggal telik meg az otthon maradt fiú szíve, mert nem elgondolása szerint alakulnak a dolgok, ráadásul fény derül arra, hogy mi lakozik lelke mélyén...

A második felvonás

Amikor az idősebb fiú értesül lerongyolódott és kisemmizett öccse hazaérkezéséről, éktelen haragra gerjed. „Most ő készül megszégyeníteni az apját. Nem akar részt venni a közös lakomán, amely minden valószínűség szerint a legnagyobb, amelyet az apja valaha is rendezett. A báty kint áll, ezzel pedig mindenki előtt kinyilvánítja, hogy nem bízik apja döntéseiben. Rákényszeríti az apát, hogy az maga menjen ki érte, a fiáért – ez pedig meglehetősen lealacsonyító a birtok ura és a hatalmas ünnep szervezője számára.” (Timothy Keller)

Például bosszantja az esemény költsége, irigy (az apa összehasonlíthatatlanul többet tesz, minthogy a borjú áráról szóljon a történet), s azt is gondolhatja, hogy az öccse újból örökössé lép elő (a maradék vagyon egyharmadára igényt tarthat!). Mit mond? Számol. Kimondja, hogy nem volt engedetlen. Hűséggel dolgozott. Mindig mindent megtett. Sőt, még többet! Neki jogai vannak! Mintha azt mondaná: Na, ide figyelj apám! Látod, mennyi mindent tettem! Ezzel szemben a minősíthetetlen öcsémnek borjút vágatsz? Ő ezzel a viselkedéssel volt tiszteletlen. Az ő szolgálata sem volt őszinte, számításból dolgozott – derül ki kirohanásából.

És az apa mit mond, mi a válasza? Jössz velem? Bejössz velem a lakomára?

Folytatjuk...

Az első felvonás

• első jelenet

Az első felvonás egy rövid, ám mellbevágó kéréssel indul. A fiatalabb fiú odamegy az édesapjához, és meghökkentő mondat/kérés hagyja el a száját: „Add ki nekem a vagyon rám eső részét!” Na, ez volt az, amikor Jézus szavára felháborodottan nézett körül a hallgatóság, ráncolta össze homlokát, hogy vajon jól hallotta-e, és maradt tátva a szája a szemtelen kérés hallatán. Nem az volt kirívó, hogy egy fiúgyermek igényt tart a családi vagyonra. Hanem az verte ki a biztosítékot, hogy még él az apa, amikor elhangzik ez a mondat, „ami óriási tiszteletlenség – mintha azt kérné, haljon meg az apja, miközben az még él. Lényegében azt mondja a fiú, hogy szükség van az apai örökségre, de nincs szüksége az apára. Az apja mellett élve kiélvezte a családi vagyont, de most már szabadulni szeretne ebből a kapcsolatból.” (Timothy Keller) Eldöntötte. Döntése megmásíthatatlan, végleges: el akar menni otthonról. Vagyonnal. Örökséggel. Most. Hátat fordítva az apának, s mindannak az értéknek, amit apja képvisel.

S ha a fiú kérésére azt írtuk, hogy mellbevágó, az apa reakciója még váratlanabb, sőt... Teljesen mást várnánk, és teljesen más lenne a mi reakciónk. Hiszen arról olvasunk, hogy megosztotta a vagyont gyermekei között. Egy tiszteletlen gyermek, szemtelen kérésére ez az édesapa reakciója.

Figyelemre méltó, hogy a vagyonnak fordított kifejezés görögül bios, azaz: élet. Állhatna itt anyagi javakat jelölő szó, de nem. Az élettel fogalmazza meg az örökséget. Mi állhat ennek hátterében?

„Az apa vagyonát alapvetően a birtok jelentette, és ahhoz, hogy a földje egyharmadát pénzben kifizethesse, jelentős részét el kellett adnia...A föld egy részét elveszíteni azt jelentette, hogy önmaguk egy részét, és ezzel együtt a közösségben betöltött szerepüket vesztették el.” (Timothy Keller) Gyakorlatilag a fiatalabb fiú azt kéri édesapjától, hogy az életét szakítás darabokra – az ő kérésére! S az apa...megteszi. Hihetetlen türelemmel viseli gyermeke kérését, azt is, hogy veszít(ett) megbecsültségéből, s hogy szeretett fia visszautasítja szeretetét. „Mi általában dühvel válaszolunk az elutasításra, bosszút állunk, és bármit megteszünk, csak hogy kevésbé szeressük a tőlünk évfordulót – hogy ne fájjon annyira az elutasítás. De az apa nem szűnik meg szeretni a fiát, elviseli a fájdalmat.” (Timothy Keller)

• második jelenet

Mi történik? A szétszakított életből nyert örökséggel a fiatalabb fiú távozik. Aztán mindent elveszít, köszönhetően életvitelének. És amikor szó szerint a sárban találja magát, magába száll, s a mélységben végiggondolja mi maradt számára: két dolog. A hiba elismerése és az elveszített fiú-státusz.

„Érdekes ez az utóbbi kérés. A szolgák a birtokon dolgoztak és ott is éltek. Ám a béresek olyan kézművesek, iparosok voltak, akik a környező falvakban éltek, és fizetséget kaptak. Sok értelmező szerint ez volt a fiú stratégiája: szégyent hozott a családjára, és így az egész közösségre; halott lett a szemükben, ahogy az apa is mondta. A rabbik tanítása szerint a bocsánatkérés nem elég, ha valaki a közösségi normák ellen vétett – teljes helyreállításra volt szükség. A fiú azt készül elmondani: Apám, tudom, hogy nincs jogom visszatérni a családba. De ha egy béresednek lehetek az inasa, akkor kitanulom nála a mesterséget, kereshetek, és elkezdhetnem visszafizetni az adósságokat. Ez volt a terv. Ott, az ólban el is gyakorolja, amit mondani készül. Amikor késznek érzi magát a találkozásra, elindul hazafelé.” (Timothy Keller)

• harmadik jelenet

...a tékozló fiú közeledik. Amikor az apja meglátja, elé fut! Ez a kép elképzelhetetlen. A családfő? Ilyet nem volt szokás tenni. Ő azonban így cselekszik. Kimutatja mély szeretetét. Gyermeke legnagyobb meglepetésére. Mindeközben próbálja tervét, előre begyakorolt szövegét előadni, apja közbevág, de nemcsak hogy figyelmen kívül hagyja fia mondanivalóját, hanem ellentmond neki. Felöltözteti, s fogadást tart a halottnak mondott, visszatért fiának.

Mit is fejez ki a ruha, a levágott állat? Mindenre a válasza: nem! „Nem fogom megvárni, míg visszafizeted az adósságot, nem fogom kivárni, míg megfelelőképpen megalázkodsz. Nem kell dolgoznod azért, hogy visszakerülj a családba, mert én egyszerűen visszafogadlak. Eltakarom meztelenségedet, szegénységedet, rongyaidat az én tisztességem és dicsőségem köntösével.” (Timothy Keller) Miután a hús – nem beszélve azon belül a borjúról – igen drága ételnek számított, efféle vendéglátásra a lehető legritkábban került sor.

Folytatjuk...

Lk 15,11 Azután így folytatta: Egy embernek volt két fia. 12 A fiatalabb ezt mondta az apjának: Atyám, add ki nekem a vagyon rám eső részét! Ő pedig megosztotta közöttük a vagyont. 13 Néhány nap múlva a fiatalabb fiú összeszedett mindent, elköltözött egy távoli vidékre, és ott eltékozolta a vagyonát, mert kicsapongó életet élt. 14 Miután elköltötte mindenét, nagy éhínség támadt azon a vidéken, úgyhogy nélkülözni kezdett. 15 Ekkor elment, és elszegődött annak a vidéknek egyik polgárához, aki kiküldte őt a földjeire disznókat legeltetni. 16 Ő pedig szívesen jóllakott volna akár azzal az eleséggel is, amit a disznók ettek, de senki sem adott neki. 17 Ekkor magába szállt, és ezt mondta: Az én apámnak hány bérese bővelkedik kenyérben, én pedig itt éhen halok! 18 Útra kelek, elmegyek apámhoz, és azt mondom neki: Atyám, vétkeztem az ég ellen és teellened. 19 Nem vagyok többé méltó arra, hogy fiadnak nevezzenek, tégy engem olyanná, mint béreseid közül egy. 20 És útra kelve el is ment az apjához. Még távol volt, amikor apja meglátta őt, megszánta, elébe futott, nyakába borult, és megcsókolta őt. 21 A fiú ekkor így szólt hozzá: Atyám, vétkeztem az ég ellen és teellened, és nem vagyok méltó arra, hogy fiadnak nevezzenek. 22 Az apa viszont ezt mondta szolgáinak: Hozzátok ki hamar a legszebb ruhát, és adjátok rá, húzzatok gyűrűt az ujjára és sarut a lábára! 23 Hozzátok a hízott borjút, és vágjátok le! Együnk, és vigadjunk, 24 mert ez az én fiam meghalt és feltámadott, elveszett és megtaláltatott. És vigadozni kezdtek. 25 Az idősebb fiú pedig a mezőn volt, és amikor hazajövet közeledett a házhoz, hallotta a zenét és a táncot. 26 Előhívott egy szolgát, és megtudakolta tőle, hogy mi történt. 27 A szolga így felelt: A testvéred jött meg, és apád levágatta a hízott borjút, mivel egészségben visszakapta őt. 28 Ekkor az megharagudott, és nem akart bemenni. De az apja kijött, és kérlelte őt. 29 Ő azonban ezt mondta az apjának: Látod, hány esztendeje szolgálok neked, soha nem szegtem meg parancsodat, de te sohasem adtál nekem még egy kecskegidát sem, hogy mulathassak barátaimmal. 30 Amikor pedig megjött ez a te fiad, aki parázna nőkkel tékozolta el vagyonodat, levágattad neki a hízott borjút. 31 Ő azonban ezt mondta neki: Fiam, te mindig velem vagy, és mindenem a tied. 32 Vigadnod és örülnöd kellene, hogy ez a te testvéred meghalt és feltámadott, elveszett és megtaláltatott.

A kétféle ember

„A vámszedők és a bűnösök mindnyájan Jézushoz igyekeztek, hogy hallgassák őt. A farizeusok és az írástudók pedig így zúgolódtak: Ez bűnösöket fogad magához, és együtt eszik velük.” Ekkor hangzik el három példázat. Az elveszett juh története után Jézus így folytatta:

„Egy embernek volt két fia”. Helytelen lenne ennek alapján csak és kizárólag  „a tékozló fiú”-ról, tehát egy emberről, a hazulról elkívánkozó fiatalabb testvérről beszélni.  A történetnek az idősebb testvér épp oly fontos szereplője, mint a fiatalabb (és az apa nem kevésbé fontos, mint a fiai). Ezt támasztja alá a kezdés mellett a történeti kontextus, amelybe a szerző Jézus tanítását beágyazza. A (Lk 15) első két versben Lukács elmondja, hogy kétféle csoport gyűlt össze Jézust hallgatni. Egyfelől eljöttek a „vámszedők és a bűnösök”. Őket a történetben a fiatalabb fiú testesíti meg. Ezek az emberek fittyet hánytak a Szentírás erkölcsi parancsaira, és a vallásos zsidók tisztasági előírásaira. „Kicsapongó életet” éltek. Mint az ifjabb testvér, ők is „elköltöztek egy távoli vidékre”, amikor hátrahagyták családjuk és társadalmi hagyományos erkölcseit. A hallgatóság másik csoportját a „farizeusok és az írástudók” alkották, őket képviseli a példázatban szereplő idősebb fiú. Neveltetésüktől fogva betartották a hagyományos tanítást. Tanulmányozták és tisztelték az Írást. Hűségesen jártak istentiszteletre, folyton imádkoztak. (Sok példát találunk a Bibliában.) Lukács pontosan bemutatja mennyire más a két csoport válasza Jézus mondandójára. Az „igyekeztek” ige görög eredetijének folyamatos igeideje arra utal, hogy Jézus nyilvános szolgálata során mindvégig mintegy mágnesként vonzotta a „fiatalabbakat”. Ott voltak körülötte. Ez pedig zavarta és dühítette az erkölcsös életvitelű „idősebbeket”. Lukács ekképp foglalja össze zúgolódásukat: „Ez bűnösöket fogad magához, és együtt eszik velük.” Leülni és együtt enni valakivel az ókori Közel-Keleten az elfogadás jele volt. Jézus megszólítva az otthon maradt fiút, elmondja, meg akarja mutatni, hogy vak, kicsinyes, önelégült, és hogy mindez tönkreteszi a saját és a körülötte élők lelkét, életét. Feltárja az idősebbik fiú lelkét, s szívhez szóló kérés hangzik a példázat végén: - Változz meg! Látható, ha csak a tékozló fiúra koncentrálnánk, akkor egy szentimentális szósszal öntenénk le a példázatot. (Beszélnénk a kisebbik fiút ért kegyelemről...és ezzel be is fejeződött a történet kommunikálható mondanivalója.) Nos, az egykori hallgatóság nem fakadt sírva a történettől - pedig a mi, a tékozló fiúról szóló igehirdetéseink alapján nem erre gondolnánk -, sőt, felháborodott, megsértődött, feldühödött. Jézus nem a szívünket akarja megmelengetni, hanem össze kívánja zavarni a kategóriáinkat. (De ebben az a kérdés is benne van, hogy a farizeusi kegyesség közösséget tud-e vállalni az elveszettel, vagy méltatlankodva elkülönülnek.) Provokálja a közkeletű istenképet, bűn- és üdvösségfelfogást. A történet feltárja a kisebbik fiú destruktív önközpontúságát, de erősen elítéli a báty moralizáló életfelfogását is. A vallásos és a vallástalan ember egyaránt spirituálisan elveszett ember; ezt mondja Jézus: mindkét életút zsákutcába vezet – az Isten megközelítésére vonatkozó minden emberi elképzelés téves (pl. bábel tornya).

A fiatalabb és az idősebb testvérek ma is körülvesznek bennünket, a családban éppúgy, mint a társadalomban. A modern társadalom kulturális csatározásaiban újra és újra felszínre tör a különbségekből fakadó feszültség. Egyre több ember tartja a magát manapság vallástalannak, vagy éppen vallásellenesnek. Úgy gondolják, hogy a morális kérdések általában rendkívül összetettek, és gyanakvással szemlélik azokat a személyeket és intézményeket, amelyek magukhoz kívánják ragadni mások életének erkölcsi irányítását. (Gondoljunk egy vezetőre...) E szekularizált szellemiség ellenére (vagy éppen pontosan emiatt) a konzervatív vallási mozgalmak is megerősödtek. Riadót fújnak az „erkölcsi relativizmus előretörése” miatt, és készülnek a „kultúra visszahódítására” – eközben pedig épp olyan sötét alaknak látják a fiatalabb testvért, mint maguk az egykori farizeusok (pl. generációs problémák).

A fontos mozzanat itt tehát az, hogy Jézus vérig sértette a vallásosakat, de akiket elriasztott a vallásos és erkölcsi buzgólkodás, azokat vonzotta és kíváncsivá tette (pl. mint Lk 7-ben illetve 19-ben, vagy Jn 3-4-ben – a kitaszított embereket). Jézus a tiszteletre méltó vallási vezetőknek azt mondja: „a vámszedők és a parázna nők megelőznek titeket az Isten országában.” (Mt 21,31)

Folytatjuk...

Fontos beszélni, tájékozódni a depresszióról, mert egy népbetegséggel állunk szemben. Akik belekerültek ebbe a betegségbe azok jelentős része nem részesül egészségügyi ellátásban. Ehhez tegyünk hozzá két fontos tényt: a tízen- és huszonévesek közt is egyre több a depressziós; valamint: a depresszió az első ok az öngyilkossági kísérleteknél és öngyilkosságoknál.

Hogyan tudnánk megfogalmazni? Hangulatingadozás, bűn, betegség?

Orvosi szemmel is nehéz fogalom, szakértelmet, jó megfigyelőképességet igényel a pontos diagnózis és a helyes kezelés. A közgondolkodásban nagy a zűrzavar és sok a téves információ a depresszióval kapcsolatban.

Sokan hangulatingadozásnak, kedélybetegségnek tartják. Igen ám, de a depresszió hónapokon, akár éveken keresztül fennálló, tartós negatív változás, mely a személyiség egészét torzíthatja. Ugye, hogy nem lehet elintézni azzal, hogy csak hangulatingadozásról van szó vagy a kedélyállapot megváltozásáról?

Egyes vélemények szerint csupán önsajnálatról van szó, semmi többről. Ez azért téves, mert aki sajnáltatja magát, az viselkedésével fel akarja hívni magára a figyelmet. Azt akarja elérni, hogy elismerjék, szeressék, gondoskodjanak róla. A depressziós azonban háttérbe húzódik, el akar rejtőzni az emberek elől, kerüli a kontaktust.

Ennek a fogalomnak az igazán nagy nehézségét az adja, hogy az ember egész lényét megrontó, megbetegítő életállapot, melynek gyökere az eredendő bűn. Tehát ki vagyunk szolgáltatva a bűnnek! Indirekt módon kerülünk bele, nem úgy, mint amikor tudatosan teszek rosszat. A depressziós nem tudatosan depressziós, szemben azzal, amikor valaki tudatosan elveszi azt, ami a másé. Sokszor maga a depressziós ember sem tudja állapotának valós okát. És ha megbánja bűneit a depressziós, akkor nem lesz jobban a bűnbocsánattól, nem éli át a megbocsátás felszabadító érzését.

A legjobb fogalom a depresszióra a betegség. Kifejezi az egész ember egészségének hiányát, az egészségnek, teljességnek a megbomlását. És jelzi, hogy a beteg orvosi segítségre szorul, kezelést, terápiát igényel. És mint minden beteg, Isten gyógyító erejére, szabadítására van szüksége.

A Depresszió és a hit hogyan fér össze? Egyáltalán összefér?

Egyszerre vagyunk megigazítottak Krisztusban és egyszerre vagyunk bűnösök is – aminek egy következménye, tünete lehet a depresszió. Attól, hogy megváltottak vagyunk, a bűn még az életünk része, és az a fajta teljes megigazítás, mely a bűntelenséget jelenti, az örökkévalóságban fog kiteljesedni. Addig az életünk része a szenvedés, a betegségek és a halál.

Több helyen hallottam a legnagyobb tévhitet depresszió és keresztyénség kapcsolatáról: „Keresztyén ember nem lehet depressziós!” Ha megtértél, akkor boldog vagy, örülsz, az életet pozitívan szemléled, semmilyen nehézségen nem akadsz fent, mert meg vagy váltva. Ez a fajta félig vak keresztyén hozzáállás kizár minden szenvedést, betegséget, és vallja, hogy a hívő ember immunis a testi és lelki betegségekkel szemben. Ha mégis megbetegszik, valami baj van a hitével, bűnt követett el, Isten megharagudott rá. Ez a fajta látásmód, amellett, hogy merőben ószövetségi istenképet hordoz, még teológiailag is helytelen.

Hit és depresszió

Tabuként kezeljük, mégis valóság a hit megbetegítő hatása. Az ekkléziogén neurózis, az egyházi, vallásos közeghez köthető lelki zavar minden keresztyén irányzatnál, felekezetnél megtalálható. Az egyoldalú, törvényeskedő, túldogmatizáló vallásosság, a Szentírás egyoldalú értelmezése, a bűnösség és a bűnbánat túlzott hangsúlyozása könnyen vezethet depresszióhoz a hívő ember életében. Aki csak a szigorú, büntető istenről beszél, az félelmet és szorongást ültet másokba, mely alapja lehet a depressziónak és más lelki betegségeknek. (Nem véletlenül fordulnak elő a lelkészgyerekek közt lelkileg túlságosan megterhelt, depressziós emberek – ld. Timothy, L. - Sanford, M.A.: Muszáj tökéletesnek lennem). A depresszió nemcsak érzelmi válság, hanem hitbeli válság is. A depresszióban szenvedő ember túlzottan bűnösnek, rossznak éli meg magát, szégyelli az állapotát, alkalmatlannak, elégtelennek gondolja magát. Bibliát olvasva, igehirdetést hallgatva csak azokat a részeket hallja meg, amik tovább erősítik benne bűnösségét, alkalmatlanságát. Ha ehhez olyan lelkész, gyülekezet, keresztyén közösség társul, ahol a törvénykezés, a szigorú, büntető isten áll a középpontban, akkor a depressziós nehezen vagy egyáltalán nem fog megküzdeni betegségével.

Depresszió és Biblia

A Szentírásban több példát is találunk a depressziós emberre. Jónás, Jób és Illés halálvágya, Dávid rettegése és halálfélelme, Jeremiás panaszai mind arról beszélnek, hogy Isten embere is kerülhet depresszióba vagy depresszív állapotba. És az ő példájuk segíthet bennünket, hogy meglássuk, hogyan lehet egy depressziós beteget támogatni, segíteni a gyógyulás útján. Példát ad nekünk maga Isten könyörületből, irgalomból, támogatásból, gyámolításból.

Depressziós beteg támogatása

Ha nem vagyunk biztosak abban, hogy akin segíteni szeretnénk, depressziós-e, akkor először erről kell meggyőződnünk. Ha hetekig nem tudja ellátni az alapvető feladatait, kiesik a munkából, iskolából, állandóan kedvetlen, levert, pesszimista, szürke hangulatú, teljesen elhagyja magát, ápolatlan stb., akkor valószínűleg depresszióban szenved. Természetesen mi nem tudunk diagnosztizálni, de ha erős a gyanúnk, akkor segítsük a másikat abban, hogy fel tudjon keresni egy szakembert, aki megállapíthatja, hogy depressziós-e az illető vagy sem. Legyen embere! Legyek embere!

Vannak olyan élethelyzetek, amelyek depresszív állapotot idézhetnek elő. Szülés, gyász, válás, munkahely elvesztése, pubertás kor stb. Ezekben az esetekben nem beszélhetünk depresszióról, de magukban hordozzák a depresszió lehetőségét. Az ilyen élethelyzetbe került embertársunkat ezért is fontos, hogy támogassuk, segítsük.

Ha biztosak vagyunk benne, hogy depressziós emberrel van dolgunk, fontos, hogy ne ostromoljuk azzal, hogy szedje össze magát. Ez teljesen hatástalan. Ne erőltessük a bibliaolvasást és az imádságot sem, hiszen a depresszió hitbeli válság is. Ne is ítélkezzünk a beteg felett, ezzel csak megalázzuk és eltávolítjuk magunktól.

Fontos, hogy együtt sírjunk a síróval. Az együttérzés, támogatás, együtt szenvedés segít, de közben vigyázzunk magunkra is, nehogy bennünket is beszippantson a depresszió nyomott hangulata.

Az elfogadás kulcsfontosságú. A beteg amúgy is alkalmatlanságát, bűnösségét, tehetetlenségét éli meg. Nem tudja elfogadni önmagát, kevésnek, elégtelennek éli meg egész személyét. Elfogadásunkkal erősíthetjük benne, hogy értékesnek tartjuk, fontos a számunkra, törődést, szeretet kap tőlünk, még ha önmagával nem tud is törődni, önmagát nem szereti.

Segítsük, hogy szakemberhez, támogató csoportba járjon. A szakszerű segítség mindennél fontosabb. Bátorítsuk mindennapi teendőinek elvégzésben. A legkisebb tevékenység is óriási erőfeszítésbe kerül számára, de a napi rutin némi megtartó erővel is bír.

Jelenlétünkkel, támogatásunkkal, szavainkkal a szerető mennyei Atyára mutassunk, aki nem bünteti, nem kínozza, hanem szereti, elfogadja, hordozza őt.

Imádkozzunk érte. Az orvosi segítség, a támogatás a család és barátok részéről elengedhetetlen, de a legtöbbet Isten Szentlelke teheti a betegért.

Megelőzés

Ha szeretnénk önmagunkat és másokat is megóvni a depresszió kockázatától, akkor tehetünk ellene. A rendszeres mozgás, a pihenés, kikapcsolódás, a stabil párkapcsolat, a biztonságot jelentő családi légkör, a megtartó közösség, barátok, az egészséges istenkapcsolat, az örök értékek felé fordulás, az élet megélése, élvezete, az örömteli tevékenységek mind azt segítik elő, hogy kiegyensúlyozott és teljes életet éljünk. Így nehéz életszakaszokban is könnyebben megtartjuk személyiségünk integritását, ellenállóbbak vagyunk a krízisekkel szemben, jobb megoldási stratégiákat tudunk alkalmazni.

A depresszió az egyik leggyakrabban előforduló lelki betegség. Nincs ellene védőoltás, bárkinél előfordulhat ez a betegség. Tegyünk azért, hogy elkerüljük, tegyünk azért, hogy a környezetünkben élők is védettebbek legyenek! Ha mégis szembetaláljuk magunkat a betegséggel, ne féljünk segíteni és segítséget kérni!