Az első felvonás

• első jelenet

Az első felvonás egy rövid, ám mellbevágó kéréssel indul. A fiatalabb fiú odamegy az édesapjához, és meghökkentő mondat/kérés hagyja el a száját: „Add ki nekem a vagyon rám eső részét!” Na, ez volt az, amikor Jézus szavára felháborodottan nézett körül a hallgatóság, ráncolta össze homlokát, hogy vajon jól hallotta-e, és maradt tátva a szája a szemtelen kérés hallatán. Nem az volt kirívó, hogy egy fiúgyermek igényt tart a családi vagyonra. Hanem az verte ki a biztosítékot, hogy még él az apa, amikor elhangzik ez a mondat, „ami óriási tiszteletlenség – mintha azt kérné, haljon meg az apja, miközben az még él. Lényegében azt mondja a fiú, hogy szükség van az apai örökségre, de nincs szüksége az apára. Az apja mellett élve kiélvezte a családi vagyont, de most már szabadulni szeretne ebből a kapcsolatból.” (Timothy Keller) Eldöntötte. Döntése megmásíthatatlan, végleges: el akar menni otthonról. Vagyonnal. Örökséggel. Most. Hátat fordítva az apának, s mindannak az értéknek, amit apja képvisel.

S ha a fiú kérésére azt írtuk, hogy mellbevágó, az apa reakciója még váratlanabb, sőt... Teljesen mást várnánk, és teljesen más lenne a mi reakciónk. Hiszen arról olvasunk, hogy megosztotta a vagyont gyermekei között. Egy tiszteletlen gyermek, szemtelen kérésére ez az édesapa reakciója.

Figyelemre méltó, hogy a vagyonnak fordított kifejezés görögül bios, azaz: élet. Állhatna itt anyagi javakat jelölő szó, de nem. Az élettel fogalmazza meg az örökséget. Mi állhat ennek hátterében?

„Az apa vagyonát alapvetően a birtok jelentette, és ahhoz, hogy a földje egyharmadát pénzben kifizethesse, jelentős részét el kellett adnia...A föld egy részét elveszíteni azt jelentette, hogy önmaguk egy részét, és ezzel együtt a közösségben betöltött szerepüket vesztették el.” (Timothy Keller) Gyakorlatilag a fiatalabb fiú azt kéri édesapjától, hogy az életét szakítás darabokra – az ő kérésére! S az apa...megteszi. Hihetetlen türelemmel viseli gyermeke kérését, azt is, hogy veszít(ett) megbecsültségéből, s hogy szeretett fia visszautasítja szeretetét. „Mi általában dühvel válaszolunk az elutasításra, bosszút állunk, és bármit megteszünk, csak hogy kevésbé szeressük a tőlünk évfordulót – hogy ne fájjon annyira az elutasítás. De az apa nem szűnik meg szeretni a fiát, elviseli a fájdalmat.” (Timothy Keller)

• második jelenet

Mi történik? A szétszakított életből nyert örökséggel a fiatalabb fiú távozik. Aztán mindent elveszít, köszönhetően életvitelének. És amikor szó szerint a sárban találja magát, magába száll, s a mélységben végiggondolja mi maradt számára: két dolog. A hiba elismerése és az elveszített fiú-státusz.

„Érdekes ez az utóbbi kérés. A szolgák a birtokon dolgoztak és ott is éltek. Ám a béresek olyan kézművesek, iparosok voltak, akik a környező falvakban éltek, és fizetséget kaptak. Sok értelmező szerint ez volt a fiú stratégiája: szégyent hozott a családjára, és így az egész közösségre; halott lett a szemükben, ahogy az apa is mondta. A rabbik tanítása szerint a bocsánatkérés nem elég, ha valaki a közösségi normák ellen vétett – teljes helyreállításra volt szükség. A fiú azt készül elmondani: Apám, tudom, hogy nincs jogom visszatérni a családba. De ha egy béresednek lehetek az inasa, akkor kitanulom nála a mesterséget, kereshetek, és elkezdhetnem visszafizetni az adósságokat. Ez volt a terv. Ott, az ólban el is gyakorolja, amit mondani készül. Amikor késznek érzi magát a találkozásra, elindul hazafelé.” (Timothy Keller)

• harmadik jelenet

...a tékozló fiú közeledik. Amikor az apja meglátja, elé fut! Ez a kép elképzelhetetlen. A családfő? Ilyet nem volt szokás tenni. Ő azonban így cselekszik. Kimutatja mély szeretetét. Gyermeke legnagyobb meglepetésére. Mindeközben próbálja tervét, előre begyakorolt szövegét előadni, apja közbevág, de nemcsak hogy figyelmen kívül hagyja fia mondanivalóját, hanem ellentmond neki. Felöltözteti, s fogadást tart a halottnak mondott, visszatért fiának.

Mit is fejez ki a ruha, a levágott állat? Mindenre a válasza: nem! „Nem fogom megvárni, míg visszafizeted az adósságot, nem fogom kivárni, míg megfelelőképpen megalázkodsz. Nem kell dolgoznod azért, hogy visszakerülj a családba, mert én egyszerűen visszafogadlak. Eltakarom meztelenségedet, szegénységedet, rongyaidat az én tisztességem és dicsőségem köntösével.” (Timothy Keller) Miután a hús – nem beszélve azon belül a borjúról – igen drága ételnek számított, efféle vendéglátásra a lehető legritkábban került sor.

Folytatjuk...

Lk 15,11 Azután így folytatta: Egy embernek volt két fia. 12 A fiatalabb ezt mondta az apjának: Atyám, add ki nekem a vagyon rám eső részét! Ő pedig megosztotta közöttük a vagyont. 13 Néhány nap múlva a fiatalabb fiú összeszedett mindent, elköltözött egy távoli vidékre, és ott eltékozolta a vagyonát, mert kicsapongó életet élt. 14 Miután elköltötte mindenét, nagy éhínség támadt azon a vidéken, úgyhogy nélkülözni kezdett. 15 Ekkor elment, és elszegődött annak a vidéknek egyik polgárához, aki kiküldte őt a földjeire disznókat legeltetni. 16 Ő pedig szívesen jóllakott volna akár azzal az eleséggel is, amit a disznók ettek, de senki sem adott neki. 17 Ekkor magába szállt, és ezt mondta: Az én apámnak hány bérese bővelkedik kenyérben, én pedig itt éhen halok! 18 Útra kelek, elmegyek apámhoz, és azt mondom neki: Atyám, vétkeztem az ég ellen és teellened. 19 Nem vagyok többé méltó arra, hogy fiadnak nevezzenek, tégy engem olyanná, mint béreseid közül egy. 20 És útra kelve el is ment az apjához. Még távol volt, amikor apja meglátta őt, megszánta, elébe futott, nyakába borult, és megcsókolta őt. 21 A fiú ekkor így szólt hozzá: Atyám, vétkeztem az ég ellen és teellened, és nem vagyok méltó arra, hogy fiadnak nevezzenek. 22 Az apa viszont ezt mondta szolgáinak: Hozzátok ki hamar a legszebb ruhát, és adjátok rá, húzzatok gyűrűt az ujjára és sarut a lábára! 23 Hozzátok a hízott borjút, és vágjátok le! Együnk, és vigadjunk, 24 mert ez az én fiam meghalt és feltámadott, elveszett és megtaláltatott. És vigadozni kezdtek. 25 Az idősebb fiú pedig a mezőn volt, és amikor hazajövet közeledett a házhoz, hallotta a zenét és a táncot. 26 Előhívott egy szolgát, és megtudakolta tőle, hogy mi történt. 27 A szolga így felelt: A testvéred jött meg, és apád levágatta a hízott borjút, mivel egészségben visszakapta őt. 28 Ekkor az megharagudott, és nem akart bemenni. De az apja kijött, és kérlelte őt. 29 Ő azonban ezt mondta az apjának: Látod, hány esztendeje szolgálok neked, soha nem szegtem meg parancsodat, de te sohasem adtál nekem még egy kecskegidát sem, hogy mulathassak barátaimmal. 30 Amikor pedig megjött ez a te fiad, aki parázna nőkkel tékozolta el vagyonodat, levágattad neki a hízott borjút. 31 Ő azonban ezt mondta neki: Fiam, te mindig velem vagy, és mindenem a tied. 32 Vigadnod és örülnöd kellene, hogy ez a te testvéred meghalt és feltámadott, elveszett és megtaláltatott.

A kétféle ember

„A vámszedők és a bűnösök mindnyájan Jézushoz igyekeztek, hogy hallgassák őt. A farizeusok és az írástudók pedig így zúgolódtak: Ez bűnösöket fogad magához, és együtt eszik velük.” Ekkor hangzik el három példázat. Az elveszett juh története után Jézus így folytatta:

„Egy embernek volt két fia”. Helytelen lenne ennek alapján csak és kizárólag  „a tékozló fiú”-ról, tehát egy emberről, a hazulról elkívánkozó fiatalabb testvérről beszélni.  A történetnek az idősebb testvér épp oly fontos szereplője, mint a fiatalabb (és az apa nem kevésbé fontos, mint a fiai). Ezt támasztja alá a kezdés mellett a történeti kontextus, amelybe a szerző Jézus tanítását beágyazza. A (Lk 15) első két versben Lukács elmondja, hogy kétféle csoport gyűlt össze Jézust hallgatni. Egyfelől eljöttek a „vámszedők és a bűnösök”. Őket a történetben a fiatalabb fiú testesíti meg. Ezek az emberek fittyet hánytak a Szentírás erkölcsi parancsaira, és a vallásos zsidók tisztasági előírásaira. „Kicsapongó életet” éltek. Mint az ifjabb testvér, ők is „elköltöztek egy távoli vidékre”, amikor hátrahagyták családjuk és társadalmi hagyományos erkölcseit. A hallgatóság másik csoportját a „farizeusok és az írástudók” alkották, őket képviseli a példázatban szereplő idősebb fiú. Neveltetésüktől fogva betartották a hagyományos tanítást. Tanulmányozták és tisztelték az Írást. Hűségesen jártak istentiszteletre, folyton imádkoztak. (Sok példát találunk a Bibliában.) Lukács pontosan bemutatja mennyire más a két csoport válasza Jézus mondandójára. Az „igyekeztek” ige görög eredetijének folyamatos igeideje arra utal, hogy Jézus nyilvános szolgálata során mindvégig mintegy mágnesként vonzotta a „fiatalabbakat”. Ott voltak körülötte. Ez pedig zavarta és dühítette az erkölcsös életvitelű „idősebbeket”. Lukács ekképp foglalja össze zúgolódásukat: „Ez bűnösöket fogad magához, és együtt eszik velük.” Leülni és együtt enni valakivel az ókori Közel-Keleten az elfogadás jele volt. Jézus megszólítva az otthon maradt fiút, elmondja, meg akarja mutatni, hogy vak, kicsinyes, önelégült, és hogy mindez tönkreteszi a saját és a körülötte élők lelkét, életét. Feltárja az idősebbik fiú lelkét, s szívhez szóló kérés hangzik a példázat végén: - Változz meg! Látható, ha csak a tékozló fiúra koncentrálnánk, akkor egy szentimentális szósszal öntenénk le a példázatot. (Beszélnénk a kisebbik fiút ért kegyelemről...és ezzel be is fejeződött a történet kommunikálható mondanivalója.) Nos, az egykori hallgatóság nem fakadt sírva a történettől - pedig a mi, a tékozló fiúról szóló igehirdetéseink alapján nem erre gondolnánk -, sőt, felháborodott, megsértődött, feldühödött. Jézus nem a szívünket akarja megmelengetni, hanem össze kívánja zavarni a kategóriáinkat. (De ebben az a kérdés is benne van, hogy a farizeusi kegyesség közösséget tud-e vállalni az elveszettel, vagy méltatlankodva elkülönülnek.) Provokálja a közkeletű istenképet, bűn- és üdvösségfelfogást. A történet feltárja a kisebbik fiú destruktív önközpontúságát, de erősen elítéli a báty moralizáló életfelfogását is. A vallásos és a vallástalan ember egyaránt spirituálisan elveszett ember; ezt mondja Jézus: mindkét életút zsákutcába vezet – az Isten megközelítésére vonatkozó minden emberi elképzelés téves (pl. bábel tornya).

A fiatalabb és az idősebb testvérek ma is körülvesznek bennünket, a családban éppúgy, mint a társadalomban. A modern társadalom kulturális csatározásaiban újra és újra felszínre tör a különbségekből fakadó feszültség. Egyre több ember tartja a magát manapság vallástalannak, vagy éppen vallásellenesnek. Úgy gondolják, hogy a morális kérdések általában rendkívül összetettek, és gyanakvással szemlélik azokat a személyeket és intézményeket, amelyek magukhoz kívánják ragadni mások életének erkölcsi irányítását. (Gondoljunk egy vezetőre...) E szekularizált szellemiség ellenére (vagy éppen pontosan emiatt) a konzervatív vallási mozgalmak is megerősödtek. Riadót fújnak az „erkölcsi relativizmus előretörése” miatt, és készülnek a „kultúra visszahódítására” – eközben pedig épp olyan sötét alaknak látják a fiatalabb testvért, mint maguk az egykori farizeusok (pl. generációs problémák).

A fontos mozzanat itt tehát az, hogy Jézus vérig sértette a vallásosakat, de akiket elriasztott a vallásos és erkölcsi buzgólkodás, azokat vonzotta és kíváncsivá tette (pl. mint Lk 7-ben illetve 19-ben, vagy Jn 3-4-ben – a kitaszított embereket). Jézus a tiszteletre méltó vallási vezetőknek azt mondja: „a vámszedők és a parázna nők megelőznek titeket az Isten országában.” (Mt 21,31)

Folytatjuk...