Jézus tékozló fiakról mondott példázata elmélyíti a bűnről alkotott elképzelésünket. A legtöbb ember azt gondolja, hogy az a bűn, ha megszegjük Isten törvényeit. Ám Jézus definíciója ennél jóval sokrétűbb.
Flannery O'Connor amerikai regényíró Csalhatatlan vér című kisregényében így jellemzi egyik szereplőjét: a lelke mélyén réges-rég ott volt szavak nélkül is a meggyőződés, hogy Jézustól csak akkor szabadulhat, ha a bűnt is messzire elkerüli. Ez egy elgondolkodtató meglátás. El lehet távolodni Jézustól, a Megváltótól úgy, hogy betartjuk az összes erkölcsi előírást. És aki így tesz, annak vannak jogai, „annak Isten köteles felelni az imádságaira, jó életet biztosítani neki, valamint belépőjegyet a mennybe. Nincs szükség megváltóra, aki ingyen kegyelemből bocsát meg, mert az ilyen ember önmaga megváltója.” (Timothy Keller) Ez a hozzáállás, gondolkodás az idősebb fiúé. Miért haragszik az édesapjára? Neki joga van a családi vagyon fölött rendelkezni. Ez a vallásos emberek világában úgy mutatkozik meg, hogy a vallásos emberek azért élnek erkölcsösen, hogy adóssá (elkötelezettjükké) tegyék Istent. Mindez rámutat arra, hogy a vallásos ember minden kegyességi és morális igényessége ellenére, ezzel a gondolkodással, mentalitással mégiscsak Isten uralma ellen lázad. S ez befolyásolja a vallásos ember Jézus Krisztus-képét, ugyanis ha úgy tekint Istenre, mint akinek meg kell áldania, mert olyan keményen dolgozott, akkor Jézus csupán példaképe, és nem megváltója. Szóval haraggal telik meg az otthon maradt fiú szíve, mert nem elgondolása szerint alakulnak a dolgok, ráadásul fény derül arra, hogy mi lakozik lelke mélyén...
