Az első felvonás

• első jelenet

Az első felvonás egy rövid, ám mellbevágó kéréssel indul. A fiatalabb fiú odamegy az édesapjához, és meghökkentő mondat/kérés hagyja el a száját: „Add ki nekem a vagyon rám eső részét!” Na, ez volt az, amikor Jézus szavára felháborodottan nézett körül a hallgatóság, ráncolta össze homlokát, hogy vajon jól hallotta-e, és maradt tátva a szája a szemtelen kérés hallatán. Nem az volt kirívó, hogy egy fiúgyermek igényt tart a családi vagyonra. Hanem az verte ki a biztosítékot, hogy még él az apa, amikor elhangzik ez a mondat, „ami óriási tiszteletlenség – mintha azt kérné, haljon meg az apja, miközben az még él. Lényegében azt mondja a fiú, hogy szükség van az apai örökségre, de nincs szüksége az apára. Az apja mellett élve kiélvezte a családi vagyont, de most már szabadulni szeretne ebből a kapcsolatból.” (Timothy Keller) Eldöntötte. Döntése megmásíthatatlan, végleges: el akar menni otthonról. Vagyonnal. Örökséggel. Most. Hátat fordítva az apának, s mindannak az értéknek, amit apja képvisel.

S ha a fiú kérésére azt írtuk, hogy mellbevágó, az apa reakciója még váratlanabb, sőt... Teljesen mást várnánk, és teljesen más lenne a mi reakciónk. Hiszen arról olvasunk, hogy megosztotta a vagyont gyermekei között. Egy tiszteletlen gyermek, szemtelen kérésére ez az édesapa reakciója.

Figyelemre méltó, hogy a vagyonnak fordított kifejezés görögül bios, azaz: élet. Állhatna itt anyagi javakat jelölő szó, de nem. Az élettel fogalmazza meg az örökséget. Mi állhat ennek hátterében?

„Az apa vagyonát alapvetően a birtok jelentette, és ahhoz, hogy a földje egyharmadát pénzben kifizethesse, jelentős részét el kellett adnia...A föld egy részét elveszíteni azt jelentette, hogy önmaguk egy részét, és ezzel együtt a közösségben betöltött szerepüket vesztették el.” (Timothy Keller) Gyakorlatilag a fiatalabb fiú azt kéri édesapjától, hogy az életét szakítás darabokra – az ő kérésére! S az apa...megteszi. Hihetetlen türelemmel viseli gyermeke kérését, azt is, hogy veszít(ett) megbecsültségéből, s hogy szeretett fia visszautasítja szeretetét. „Mi általában dühvel válaszolunk az elutasításra, bosszút állunk, és bármit megteszünk, csak hogy kevésbé szeressük a tőlünk évfordulót – hogy ne fájjon annyira az elutasítás. De az apa nem szűnik meg szeretni a fiát, elviseli a fájdalmat.” (Timothy Keller)

• második jelenet

Mi történik? A szétszakított életből nyert örökséggel a fiatalabb fiú távozik. Aztán mindent elveszít, köszönhetően életvitelének. És amikor szó szerint a sárban találja magát, magába száll, s a mélységben végiggondolja mi maradt számára: két dolog. A hiba elismerése és az elveszített fiú-státusz.

„Érdekes ez az utóbbi kérés. A szolgák a birtokon dolgoztak és ott is éltek. Ám a béresek olyan kézművesek, iparosok voltak, akik a környező falvakban éltek, és fizetséget kaptak. Sok értelmező szerint ez volt a fiú stratégiája: szégyent hozott a családjára, és így az egész közösségre; halott lett a szemükben, ahogy az apa is mondta. A rabbik tanítása szerint a bocsánatkérés nem elég, ha valaki a közösségi normák ellen vétett – teljes helyreállításra volt szükség. A fiú azt készül elmondani: Apám, tudom, hogy nincs jogom visszatérni a családba. De ha egy béresednek lehetek az inasa, akkor kitanulom nála a mesterséget, kereshetek, és elkezdhetnem visszafizetni az adósságokat. Ez volt a terv. Ott, az ólban el is gyakorolja, amit mondani készül. Amikor késznek érzi magát a találkozásra, elindul hazafelé.” (Timothy Keller)

• harmadik jelenet

...a tékozló fiú közeledik. Amikor az apja meglátja, elé fut! Ez a kép elképzelhetetlen. A családfő? Ilyet nem volt szokás tenni. Ő azonban így cselekszik. Kimutatja mély szeretetét. Gyermeke legnagyobb meglepetésére. Mindeközben próbálja tervét, előre begyakorolt szövegét előadni, apja közbevág, de nemcsak hogy figyelmen kívül hagyja fia mondanivalóját, hanem ellentmond neki. Felöltözteti, s fogadást tart a halottnak mondott, visszatért fiának.

Mit is fejez ki a ruha, a levágott állat? Mindenre a válasza: nem! „Nem fogom megvárni, míg visszafizeted az adósságot, nem fogom kivárni, míg megfelelőképpen megalázkodsz. Nem kell dolgoznod azért, hogy visszakerülj a családba, mert én egyszerűen visszafogadlak. Eltakarom meztelenségedet, szegénységedet, rongyaidat az én tisztességem és dicsőségem köntösével.” (Timothy Keller) Miután a hús – nem beszélve azon belül a borjúról – igen drága ételnek számított, efféle vendéglátásra a lehető legritkábban került sor.

Folytatjuk...